Ugrás a tartalomra

2018. JÚLIUS 18.
KONGÓI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Testvéreink Kongó északkeleti részéről a harcok elől menekülnek

Testvéreink Kongó északkeleti részéről a harcok elől menekülnek

2017 decemberétől a Kongói Demokratikus Köztársaság Ituri tartományában a hema és a lendu nép között konfliktusok dúlnak, aminek a következtében sokan meghaltak, és több tízezren menekülni kényszerültek. Sok testvérünk is szenved az egyre növekvő erőszak miatt.

Több ezer kongói ember menekült Ugandába a borzalmak elől, köztük 192 hírnök is. Ők két menekülttáborban vannak elhelyezve a kongói határ közelében. 2018 júniusáig még 1098 testvérünk menekült a háborús övezetből Buniába, Ituri tartomány fővárosába. Sajnos betegség miatt meghalt egy házaspár és három kisgyermek, akiknek a szüleik megkeresztelt Tanúk. De a brutális harcokban egyetlen testvér sem vesztette életét.

Ituri különböző részeiről menekült testvérek a buniai kongresszusi terem udvarán

A konfliktusok elől menekülő sok testvér otthonát kifosztották és porig égették. Ráadásul tönkretették a termést, amit a testvéreink a megélhetés miatt termeltek.

A háborús övezeten kívül élő Tanúk már a harcok kezdetétől fogva segítették a testvéreiket. Voltak, akik kölcsönadták a járműveiket, hogy biztonságos helyre lehessen menekíteni a hírnököket. (Lásd a képet a cikk elején.) Ezenkívül 205 buniai Tanú-család adott pénzt, élelmet és szállást a testvéreknek, pedig nekik sincs túl sok mindenük. És bár két hatalmas menekülttábor van Buniában, a helyi Tanúk az összes hírnököt befogadták magukhoz (Példabeszédek 17:17).

A kongói fiókbizottság létrehozott egy katasztrófasegély-bizottságot, amely eljuttatja a testvérekhez mindazt, amire alapvetően szükségük van. A fiókhivatal egyik képviselője is meglátogatta az érintett testvéreket, hogy bátorítsa őket.

A Buniába és máshová menekült testvéreink, noha kénytelenek voltak elhagyni az otthonukat, eljárnak a helyi gyülekezetekbe, és megosztják a jó hírt másokkal. 2018. februártól áprilisig a testvérek több mint 270 bibliatanulmányozást kezdtek el a menekülttáborokban.

Imádkozunk, hogy Jehova segítsen a kongói testvéreknek megőrizni a belső békéjüket, és hogy áldja meg a menekült testvérekért tett erőfeszítéseket. Mindannyian várjuk már azt a napot, amikor eljön Isten királysága, és mindenki biztonságban érezheti magát, és „békés helyen lakik majd” (Ézsaiás 32:17, 18).