Az Amazonas-esőerdő mélyén, távol a nyüzsgő városi élettől számtalan törzs és népcsoport él, akik sokféle nyelvet beszélnek. Jehova Tanúi 13 fős csoportja 2017 júliusában izgalmas utazásra indult a Maroni folyó mentén és annak keleti mellékágain Francia Guyanában. Miért vállalkoztak erre az útra? Azért, hogy a Biblia reményt adó üzenetét elvigyék a folyó mentén élő embereknek.

 Egy hónappal a 12 napos utazás előtt a résztvevők megbeszélést tartottak. „Megismerkedtünk a területtel és a múltjával, és azt is megbeszéltük, hogyan készüljünk fel az útra” – idézi fel Winsley. Mindenki kapott egy vízhatlan zsákot, melybe beletehettek egy függőágyat és egy moszkitóhálót. Két repülőút várt rájuk, és sokórányi vízi utazás fatörzsből kivájt csónakokon.

 Mit éreztek a résztvevők, amikor megkapták a meghívást? A nyugdíjas korú Claude és Lisette egy percig sem habozott. „Végtelenül boldog voltam, de azért volt bennem egy kis félelem is – meséli Claude. – Hallottam, milyen veszélyes szakaszok vannak a folyón.” Lisette más miatt aggódott: „Azon tűnődtem, hogy leszek képes bármit is mondani az őslakosok nyelvén.”

 Ez Mickaëlt, a csoport egy másik tagját is aggasztotta. „Nem sokat tudtunk a vajana törzsről – mondja –, ezért kicsit utánanéztem a nyelvnek az interneten, és megtanultam néhány szót és üdvözlést vajanául.”

 Shirley, aki a férjével, Johannal együtt vett részt az utazáson, összeírta, milyen nyelveket beszélnek a folyó mentén. Ezt mondja: „A legtöbb nyelven találtunk letölthető videókat a jw.org-on, és beszereztünk egy kezdőknek készült vajana nyelvű társalgási könyvet.”

 Július 4-én, kedden a csoport Saint-Laurent-ból Maripasoulába repült, mely egy kis város Francia Guyana belsejében.

 A következő négy nap során a Maroni folyó felső szakaszán lévő falvak lakóit látogatták meg motoros, fatörzsből kivájt csónakokkal, azaz pirogákkal. „Az indiánok nagyon szívesen beszélgettek velünk a szentírási témákról – meséli Roland, az egyik testvér. – Rengeteg kérdésük volt, és néhányan megkértek, hogy tanulmányozzuk velük a Bibliát.”

 Az egyik faluban Johann és Shirley találkozott egy fiatal házaspárral, akiknek a rokona nemrég öngyilkos lett. „Megmutattuk nekik az Egy indián megismeri a Teremtőjét című videót a JW TV-ről – mondja Johann. – Nagyon meghatódtak. Megadták az e-mail-címüket, mert szerették volna tartani velünk a kapcsolatot.”

 A folyón felfelé a legtávolabbi falu, melyet meglátogattak, Antécume Pata volt. A falu vezetője megengedte a fáradt testvéreknek, hogy kifeszítsék a függőágyakat a közösség területén. Ők is a folyóban fürödtek, ahogy az ottaniak szoktak.

 A következő állomás Twenké volt, ahol a helyiek épp gyászoltak valakit. „A törzsfőnök megengedte, hogy körbemenjünk a faluban, és vigasztaljuk a gyászolókat – mondja Éric, az egyik szervező. – A törzsfőnök a családjával együtt nagyon értékelte azokat a gondolatokat, melyeket felolvastunk a vajana nyelvű Bibliából. Mutattunk nekik videókat is arról, hogy a Biblia szerint lesz feltámadás.”

 Maripasoulából félórányi repülőútra volt a következő állomás, Grand Santi. Kedden és szerdán ezen a kis településen osztották meg az emberekkel a Biblia üzenetét. Csütörtökön újra vízre szálltak, hogy eljussanak Apatou-ba. Az út öt és fél órán át tartott a Maroni folyón lefelé.

 Az utolsó előtti nap ellátogattak a marunok falvaiba. A marunok azoknak az afrikai rabszolgáknak a leszármazottai, akiket a gyarmatosítás idején hurcoltak a szomszédos Suriname-ba. A testvérek szerveztek egy összejövetelt, és mindenkit meghívtak. Erre a különleges alkalomra felállítottak egy nagy sátrat az erdőben. „Nagyon örültünk neki, hogy sokan eljöttek – meséli Claude –, pedig csak aznap reggel hívtuk meg őket.” A „Vajon a jelenlegi élettel mindennek vége?” című nyilvános előadást Karsten tartotta aukan nyelven, aki korábban még sosem járt ezen a vidéken. A felkeresett falvakból összesen 91-en jöttek el az összejövetelre.

 A csoport az útja végén visszatért Saint-Laurent-ba. Mindenkit nagyon felvillanyozott, hogy az őslakosok értékeléssel fogadták a Biblia üzenetét. Nagyon sok embernek tudtak adni a Tanúk kiadványaiból, és az általuk készített videókból is sokat lejátszottak.

 „El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok, hogy részem lehetett ebben az utazásban!” – mondja Lisette. Cindy egyetért vele: „Ki nem hagynám, ha újra elmehetnék! Ezt az örömet nem lehet leírni, át kell élni!”

 Az utazás annyira jól sikerült, hogy többen is visszavágynak. „Készek vagyunk visszatérni!” – mondja Mickaël. Winsley Saint-Laurent-ba költözött. A 60-as éveiben járó Claude és Lisette pedig azt tervezi, hogy Apatou-ba költözik.