NEM volt sem gazdag, sem befolyásos. Még saját otthona sem volt. Ám a tanításai milliókra hatással vannak. Tényleg létezett Jézus Krisztus? Mit mondanak erről a modern kori és az ókorban élt szaktekintélyek?

• Michael Grant történész, az ókori görög–római társadalom szakértője ezt mondta: „Ha az Újszövetséget ugyanazon mértékkel mérnénk, mint más ősi, történelmi anyagot tartalmazó írásokat, akkor nem szabadna Jézus létezését jobban kétségbe vonnunk annál, mint amennyire egy sereg pogány személynek a létezését kétségbe vonhatjuk, akiknek mint történelmi alakoknak a valóságos voltát soha nem kérdőjelezték meg.”

• Rudolf Bultmann professzor, aki az Újszövetség kutatásával foglalkozott, így fogalmazott: „Jézus létezését megkérdőjelezni alaptalan, és cáfolni sem érdemes. Egyetlen józanul gondolkodó ember sem vonhatja kétségbe, hogy Jézus indította el azt a történelmi jelentőségű mozgalmat, melynek eredményeként életre kelt az első palesztinai [keresztény] közösség.”

• Will Durant történész, író és filozófus ezt írta: „Az, hogy néhány egyszerű ember [az evangéliumírók] egy nemzedék alatt kitaláljon egy ilyen hatalmas és vonzó egyéniséget, aki ilyen magasztos, erkölcsös és ennyire az emberi faj testvériségének ábrándképét sugalmazza, az sokkal hihetetlenebb csoda lenne, mint az evangéliumokban leírt bármelyik csoda.”

• Albert Einstein zsidó fizikus, aki Németországban született, a következőket jelentette ki: „Zsidó vagyok, mégis teljesen magával ragad a názáreti ragyogó egyénisége.” Amikor megkérdezték tőle, hogy történelmi személynek tartja-e Jézust, ezt válaszolta: „Ez vitathatatlan. Ha az ember az evangéliumokat olvassa, nem érezhet mást, csak azt, hogy Jézus ott van a történetekben. Személyisége ott lüktet minden szavában. Egyetlen mítosz sem pezseg így az élettől.”

  „Ha az ember az evangéliumokat olvassa, nem érezhet mást, csak azt, hogy Jézus ott van a történetekben” (Albert Einstein)

Jézus életéről és szolgálatáról legrészletesebben a Biblia számol be, mégpedig az evangéliumokként ismert részben. Ezeket a könyveket az íróik után Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának nevezték el. Emellett számos korai, nem keresztény forrás is név szerint említi Jézust.

• TACITUS

  (Kb. i. sz. 56–120.) Tacitust tartják a római történetírás egyik legnagyobb alakjának. Az Évkönyvek című művében a Római Birodalom i. sz. 14–68-ig terjedő időszakáról ír (Jézus i. sz. 33-ban halt meg). Tacitus lejegyezte, hogy a Rómában pusztító, i. sz. 64-es tűzvészért Néró császárt tartották felelősnek. Ám arról is beszámolt, hogy „a híresztelés elhallgattatása végett” Néró a keresztényeket vádolta meg a tűz okozásával. Majd ezt is hozzátette: „Christust, akitől ez a név [a keresztény név] származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette” (Évkönyvek. XV. könyv, 44. rész).

• SUETONIUS

  (Kb. i. sz. 69 – i. sz. 122 után.) Római történészként A caesarok élete című művében az első 11 római császár uralkodásának az eseményeit jegyezte fel. A Claudiusról szóló részben megemlíti, hogy a zsidók közt Rómában felfordulás van, feltehetően vita támadt közöttük Jézus miatt (Cselekedetek 18:2). Suetonius ezt írta: „Mivel a zsidók, akiket Chrestus [Krisztus] felbujtott, állandóan zavargásokat keltettek, ő [Claudius] kikergette őket Rómából” (Az isteni Claudius. XXV. könyv, 4.). Noha Jézust helytelenül felbujtónak tartotta, tény, hogy a létezését nem tagadta.

• IFJABB PLINIUS

  (Kb. i. sz. 61–113.) Ifjabb Plinius, aki római író és Bitínia (ma Törökország) kormányzója volt, levélben beszámolt Traianus császárnak a keresztényekkel szembeni intézkedéseiről. Elmondta, hogy a hitük megtagadására próbálta kényszeríteni a keresztényeket, és akik ellenálltak, azokat kivégeztette. Így írta le a történteket: „Akik. . . [pogány] istenekhez fohászkodtak, és képmásod előtt. . . tömjén- és boráldozatot mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust. . . azokat elbocsátottam” (Levelek. X. könyv, 96.).

•  JOSEPHUS FLAVIUS

  (Kb. i. sz. 37–100.) A zsidó pap és történetíró Josephus leírta, hogy a zsidó Annás főpap, aki befolyással van a politikára, „a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története. XX. könyv, 9. fej., 1.).

• A TALMUD

  A Talmud, a zsidó rabbinikus írások gyűjteménye, az i. sz. III–VI. századból való. Kiderül belőle, hogy Jézus létezését még az ellenségei sem vonták kétségbe. Az egyik részletében elmondja, hogy a názáreti Jézust a pászka napján végezték ki, ami összhangban van a történelmi beszámolókkal is (Babilóniai Talmud, Szanhedrin 43a, müncheni kódex; lásd a János 19:14–16-ot). Egy másik helyen annak a kívánalomnak ad hangot, hogy bárcsak sose születne olyan fiú vagy gyermek, aki akkora szégyent hozna nyilvánosan önmagára, mint a názáreti Jézus (Babilóniai Talmud, Berakhoth 17b, lábjegyzet, müncheni kódex; lásd a Lukács 18:37-et).

Az evangéliumok átfogó képet adnak Jézus életéről és szolgálatáról. Pontos részletességgel határoznak meg helyeket, időpontokat és embereket. Ezek a fontos adatok az evangéliumok hitelességét erősítik. Jó példa erre a Lukács 3:1, 2, melyből megtudhatjuk, hogy pontosan mikor kezdte el a szolgálatát Keresztelő János, az a férfi, aki Jézus előfutára volt.

Lukács ezt írta: „Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdeának Poncius Pilátus volt a kormányzója, Galileának Heródes volt a területi uralkodója, Iturea és Trakónitisz vidékének pedig az ő testvére, Fülöp volt a területi uralkodója, és Abilénének Lizániász volt a területi uralkodója, Annás papi elöljáró és Kajafás napjaiban Isten kijelentése eljutott Jánoshoz,  Zakariás fiához a pusztában.” Ebből a részletes és pontos leírásból kiderül, hogy „Isten kijelentése” i. sz. 29-ben jutott János tudomására.

Az a hét személy, akiket Lukács megnevez, jól ismert a történészek számára. Ám egy időben a kritikusok kétségbe vonták Poncius Pilátus és Lizániász létezését. A kritika azonban korai volt, ugyanis olyan ókori feliratokat tártak fel, melyeken ennek a két kormányzónak a neve szerepel. Lukács beszámolója így megerősítést nyert. *

Azt, hogy Jézus létezett-e vagy sem, azért fontos tudni, mert nagyon is számít, amit tanított. Jézus elmondta például, hogyan élhetünk boldog és teljes életet. * Sőt megígérte, hogy eljön az az idő, amikor az emberiség békében és biztonságban él majd egy egységes világkormányzat alatt, melyet „Isten királyságának” nevezett (Lukács 4:43).

Találó „Isten királyságának” nevezni, mert ez által a világkormányzat által fog Isten uralkodni a föld felett (Jelenések 11:15). Jézus erre egyértelműen rávilágított a mintaimában: „Égi Atyánk. . . Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod. . . a földön” (Máté 6:9, 10). Milyen hatása lesz ennek a királyságnak az emberiségre? Nézzük meg!

• Megszűnnek a háborúk, és nem lesz viszály az emberek közt (Zsoltárok 46:8–11).

• A gonoszság, ideértve a kapzsiságot és a korrupciót, örökre a múlté lesz, a gonosz emberekkel együtt (Zsoltárok 37:10, 11).

• A királyság uralma alatt élők értelmes és hasznos munkát fognak végezni (Ézsaiás 65:21, 22).

• A föld bőségesen hoz majd termést, a „sebei” teljesen begyógyulnak (Zsoltárok 72:16; Ézsaiás 11:9).

Néhányan talán úgy vélik, hogy ez csupán álom. De vajon abban bízni nem álom, hogy mindezt emberek valósítják majd meg? Hiszen gondoljunk csak bele, hogy az oktatás, a tudomány és a technika lenyűgöző fejlődése ellenére sok millió ember nem érzi magát biztonságban, és nem tudja, mit hoz a jövő. Nap mint nap gazdasági, politikai és vallási elnyomással szembesülünk, mint ahogy kapzsisággal és korrupcióval is. Tagadhatatlan, hogy az emberi uralom kudarcot vallott (Prédikátor 8:9).

Mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy Jézus létezett-e vagy sem, * ugyanis a 2Korintusz 1:19, 20 ezt írja: „bármennyi ígérete van is Istennek, ezek [Krisztus által] lettek »igenné«.”