Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Ateista családban nőttem fel”

„Ateista családban nőttem fel”

„Ateista családban nőttem fel”

A PRÁGAI Károly Egyetem professzorát, František Vyskočilt sok országban ismerik a neurofiziológia terén végzett kutatásai miatt. Valamikor ateista volt, de ma már megingathatatlanul hisz Istenben. Az Ébredjetek!-nek adott interjújában Vyskočil professzor elmondja, mi változtatta meg a véleményét.

Mit gondoltál a vallásról, mielőtt elkezdted a tudományos pályafutásodat?

Ateista családban nőttem fel. Az édesapám sokszor kigúnyolta a papokat. Az iskolában töltött éveim alatt végig abban hittem, hogy az evolúció elmélete magyarázatot ad az élővilág sokféleségére. 1963-ban végeztem biológia és kémia szakon.

Beszélj egy kicsit arról, hogy mi mindent értél el a tudomány területén.

A doktorátus utáni gyakorlatom a kémiai és elektromos idegszinapszisokra összpontosult, továbbá tanulmányoztam a neuronokat, az ionpumpát, a transzplantációt és a gyógyszerallergia deszenzitizálását (túlérzékenység csökkentése). Sok kutatási eredményemet publikálták, és néhány ilyen cikk referenciamű lett. Idővel tagja lettem a Cseh Tudós Társaságnak, melybe a kollégák választják be a tagokat. Az 1989 decemberében lezajlott bársonyos forradalom után a Károly Egyetem professzora lettem, és engedélyt kaptam arra, hogy Nyugatra utazzak, és ott tudósokkal találkoztam, köztük néhány Nobel-díjassal is.

Gondoltál valaha is Istenre?

Ha úgy vesszük, igen. Néha elgondolkodtam azon, hogy miért hisz sok tanult személy Istenben, például néhány egyetemi professzorom is, noha a kommunista uralom miatt ezt nem hangoztatták nyíltan. Számomra Isten az emberi agy szüleménye volt. Aztán meg felháborított az a sok kegyetlenség is, amit a vallás nevében követtek el.

Mi változtatta meg a véleményedet az evolúcióról?

Akkor kezdtem kételkedni az evolúcióban, amikor a szinapszisokat tanulmányoztam. Rendkívül lenyűgözött az idegsejtek közötti állítólag egyszerű kapcsolatok bámulatos összetettsége. Azon töprengtem, hogy hogy lehetnek a szinapszisok és az azokat irányító genetikai programok csak a vakvéletlen művei. Ez egyáltalán nem volt logikus számomra.

Az 1970-es évek elején részt vettem egy előadáson, melyet egy híres orosz professzor, egy tudós tartott. Azt állította, hogy az élő szervezetek nem lehetnek véletlenszerű mutációk és a természetes kiválasztódás eredményei. A hallgatóság közül valaki megkérdezte tőle, hogy akkor hol keresendő a válasz. A professzor elővett egy kis orosz Bibliát a zsebéből, felmutatta, és ezt mondta: „Olvassák a Bibliát, különösen a teremtésről szóló részt a Mózes első könyvében.”

Az előadás után az előcsarnokban megkérdeztem a professzortól, hogy komolyan gondolta-e azt, amit a Bibliáról mondott. Lényegében ezt válaszolta: „Egy egyszerű baktérium körülbelül 20 percenként kettéosztódik, több száz féle fehérjét tartalmaz, mindegyik fehérjében 20-féle aminosav van láncba rendezve, és egy fehérje akár több száz aminosavból is állhat. Ahhoz, hogy egy baktérium jól sikerült mutációk egymásutánjából kifejlődjön, sokkalta hosszabb időre van szükség, mint arra a 3-4 milliárd évre, amennyi ideje sok tudós szerint létezik élet a földön.” A professzor úgy érezte, hogy a Mózes első könyvében több logika van.

Milyen hatással voltak rád a professzor szavai?

A professzor észrevételei és a szűnni nem akaró kételyeim miatt beszélgettem a témáról a vallásos kollégáimmal és barátaimmal, de a szavaik nem győztek meg. Aztán beszéltem egy farmakológussal, aki Jehova Tanúja volt. Három éven át magyarázta nekem és a feleségemnek, Emának a Bibliát. Két dolog is meglepett bennünket. Egyrészt az, hogy a hagyományos „kereszténységnek” nem sok köze van a Bibliához. Másrészt pedig az, hogy a Biblia – bár nem tudományos könyv – összecseng a valódi tudománnyal.

Hátráltat a tudományos kutatásaidban a megváltozott álláspontod?

Egyáltalán nem. Minden jó tudósnak, függetlenül attól, hogy miben hisz, tárgyilagosnak kell lennie, amennyire csak lehet. De a hitem miatt én megváltoztam. Például ahelyett, hogy túlzottan magabiztos lennék vagy törtetnék, és büszke lennék a tudományos eredményeimre, hálás vagyok Istennek a képességeimért. Vagy ahelyett, hogy a teremtésben látható káprázatos tervezettséget igazságtalanul a vakvéletlennek tulajdonítanám, nem kevés tudóstársammal együtt így gondolkodok: „Vajon hogyan alkotta ezt meg Isten?”

[Oldalidézet a 9. oldalon]

Nem kevés tudóstársammal együtt így gondolkodok: „Vajon hogyan alkotta ezt meg Isten?”