Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

CÍMLAPTÉMA

Kiegyensúlyozott nézet a pénzről

Kiegyensúlyozott nézet a pénzről

ÚGY tartják, a pénz mozgatja a világot. Ebben van némi igazság, elvégre pénzen tudunk ételt és ruhát venni, lakást vásárolni vagy bérelni. „A pénznek nagyon fontos szerepe van a társadalmunkban – mondja egy pénzügyi magazin szerkesztője. – Ha a pénz egyszer csak megszűnne, egy hónapon belül káosz uralkodna, és háború törne ki.”

Pénzért persze nem lehet mindent megkapni. Arne Garborg, norvég író azt mondta, hogy pénzen „vehetsz ételt, de étvágyat nem; gyógyszert, de egészséget nem; puha ágyat, de pihentető alvást nem; ismeretet, de bölcsességet nem; csillogást, de szépséget nem; fényűzést, de meghittséget nem; szórakozást, de örömet nem; ismerősöket, de barátokat nem; szolgákat, de hűséget nem”.

Ha valaki kiegyensúlyozottan gondolkodik a pénzről, akkor csak eszközként tekint rá, és nem az a célja, hogy minél többet szerezzen belőle. Így igazi megelégedettséget érezhet. A Biblia erre figyelmeztet: „a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere, és erre a szeretetre törekedve némelyek. . . sok fájdalommal szegezték át magukat” (1Timóteusz 6:10).

Eszerint a pénz szeretete okoz kárt, nem pedig maga a pénz. Ha a pénznek túlságosan nagy fontosságot tulajdonítanak, akkor az éket verhet a családtagok és a barátok közé. Nézzünk meg néhány példát.

Daniel: * „Mindig úgy gondoltam, hogy a barátom, Thomas kedves és becsületes ember. Soha nem volt gondunk egymással, egészen addig, míg meg nem vette az autómat. Nem tudtam róla, hogy bármi baja lenne a kocsinak. Ő beleegyezett, hogy »úgy, ahogy van«, megveszi. Három hónappal később a kocsi lerobbant. Thomas úgy érezte, becsaptam, és dühösen követelte, hogy adjam vissza a pénzét. Teljesen ledöbbentem. Amikor próbáltam beszélni vele a dologról, ellenséges és durva lett. Onnantól, hogy pénzről volt szó, már nem az a szeretetre méltó Thomas volt, akit megismertem.”

Esin: „Nesrim az egyetlen testvérem. Mindig jól kijöttünk, ezért sosem jutott volna eszembe, hogy a kapcsolatunkra árnyékot vethet a pénz. De pontosan ez történt. Amikor a szüleink meghaltak, hagytak ránk némi pénzt, és kikötötték, hogy egyenlően osszuk el. A húgom semmibe vette a szüleim kívánságát, és többet követelt a részénél. Mivel én szerettem volna tiszteletben tartani a szüleim kérését, Nesrimet elöntötte a harag és fenyegetőzni kezdett. A mai napig szörnyen neheztel rám.”

PÉNZ ÉS ELŐÍTÉLET

Azok, akiknek torz képük van a pénzről, könnyen ítélkeznek mások felett. Például egy jómódú ember úgy gondolhatja, hogy a szegények túl lusták ahhoz, hogy javítsanak a helyzetükön. Egy szegényebb ember pedig azt feltételezheti, hogy azok, akiknek több pénzük van, anyagiasak és kapzsik. Egy tizenéves lánynak, Leanne-nek, aki egy viszonylag jómódú családból származik, ilyen előítélettel kellett szembenéznie. Így mesél erről:

A Biblia tanácsai éppoly helytállóak ma is, mint amikor megírták őket

„Én voltam az a lány, akinek az apja egy zsák pénzt keres. Gyakran mondtak nekem olyanokat, hogy »ha valamit szeretnél, csak szólj apucinak«, vagy »bocs, hogy mi nem vagyunk gazdagok, és nem tudunk olyan jó autókat venni, mint ti«. Végül megkértem a barátaimat, hogy ne mondjanak ilyeneket, és elmagyaráztam, miért okoznak fájdalmat a szavaik. Azt szerettem volna, hogy arról ismerjenek, hogy kedves vagyok másokkal, ne pedig arról, hogy van pénzem.”

MIT MOND A BIBLIA?

A Biblia nem ítéli el sem a pénzt, sem azokat, akiknek sok van belőle. Nem az a lényeg, hogy valakinek mennyi pénze van, hanem az, hogy hogyan gondolkodik arról, amije van, illetve arról, amit meg akar szerezni. A Biblia kiegyensúlyozottságra int a pénzzel kapcsolatban, és a tanácsai éppoly helytállóak ma is, mint amikor megírták őket. Vegyünk néhány példát.

A BIBLIA EZT MONDJA: „Ne fáradozz azon, hogy meggazdagodj” (Példabeszédek 23:4).

Egy könyv szerint azok, akik gazdagságra áhítoznak, hajlamosabbak „a mentális problémákra. Ezenkívül többször panaszkodnak torok-, hát- és fejfájásra, nagyobb valószínűséggel viszik túlzásba az ivást és fogyasztanak valamilyen kábítószert. A gazdagság hajszolása minden jel szerint boldogtalanabbá teszi az embereket” (The Narcissism Epidemic).

A BIBLIA EZT MONDJA: „Életmódotok mentes legyen a pénz szeretetétől, és elégedjetek meg azzal, amitek van” (Héberek 13:5).

Az elégedett ember nem mentes a pénz miatti aggodalmaktól, de tudja, mi a fontos az életben, és nem engedi, hogy az aggodalom uralja. Például nem esik kétségbe, ha anyagi veszteség éri. Inkább arra törekszik, hogy Pál apostolhoz hasonlóan gondolkodjon. Ő ezt írta: „Tudom én, hogyan kell szűkölködni, tudom én, hogyan kell bővelkedni. Mindenben és minden körülmények között megtanultam a titkát a jóllakottságnak is, és az éhezésnek is, a bővelkedésnek is, és annak is, hogyan kell szükséget szenvedni” (Filippi 4:12).

A BIBLIA EZT MONDJA: „Aki gazdagságában bízik, elesik” (Példabeszédek 11:28).

A kutatók szerint sok házasságot anyagi gondok tesznek tönkre. Többen pénzgondok miatt lettek öngyilkosok. Néhány embernek a pénz fontosabb, mint a házassági fogadalma vagy akár az élete. Ezzel szemben, aki kiegyensúlyozottan gondolkodik az anyagiakról, nem a pénzben bízik. Felismeri, mennyire igazak Jézus szavai: „még ha bőségnek örvend is valaki, az élete nem azokból a dolgokból származik, amelyek vannak neki” (Lukács 12:15).

TE HOGYAN GONDOLKODSZ A PÉNZRŐL?

Ha megvizsgálod, hogyan gondolkodsz a pénzről, talán úgy fogod érezni, hogy kiigazítást kell tenned. Például kérdezd meg magadtól:

  • Vonzónak találom a gyors meggazdagodással kecsegtető üzleti ajánlatokat?

  • Nehéz nagylelkűnek lennem?

  • Olyan emberekkel barátkozom, akik folyton a pénzről beszélnek, és arról, hogy mijük van?

  • Pénzszerzés céljából hajlamos vagyok hazugsághoz vagy más becstelenséghez folyamodni?

  • A pénztől fontosnak érzem magam?

  • Mindig a pénzre gondolok?

  • Az, ahogy a pénzhez viszonyulok, káros hatással van az egészségemre és a családomra?

    Legyél nagylelkű!

Ha valamelyik kérdésre igennel válaszoltál, tegyél azért, hogy megszabadulj az anyagias gondolatoktól, és ellen tudj állni a kísértéseknek. Ne barátkozz olyanokkal, akik túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek és a vagyontárgyaknak. Inkább olyan emberek társaságát keresd, akik többre tartják az erkölcsi értékeket, mint a vagyont.

Sose hagyd, hogy a pénz szeretete gyökeret verjen a szívedben. Inkább tartsd a pénzt a maga helyén. A barátok és a család, a fizikai és érzelmi egészséged mindig legyen előbbre való. Ha így teszel, kiegyensúlyozottan fogsz gondolkodni a pénzről.

^ 7. bek. A cikkben a neveket megváltoztattuk.