Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vajon Isten együttérez veled?

Vajon Isten együttérez veled?

MIT ÁRUL EL AZ, AHOGYAN MEG LETTÜNK ALKOTVA?

Egy meghatározás alapján az együttérzés képessé tesz arra, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetébe. Dr. Rick Hanson mentális egészséggel foglalkozó szakember azt mondja, hogy az együttérzés „belénk van kódolva”.

GONDOLD ÁT: Miért együttérzőek az emberek, hiszen egyetlen más élőlényre sem jellemző ez a tulajdonság? A Biblia elmondja, hogy Isten úgy alkotta meg az embereket, hogy hasonlítsanak rá (1Mózes 1:26). Mivel hasonlítunk Istenre, valamelyest vissza tudjuk tükrözni a jó tulajdonságait. Vagyis amikor együttérzően törődünk másokkal, éppúgy teszünk, mint könyörületes Teremtőnk, Jehova Isten (Példabeszédek 14:31).

MIT TÁR FEL A BIBLIA?

Mivel Isten együttérez velünk, nagyon fáj neki, ha szenvedünk. Az ókori izraeliták a kegyetlen egyiptomi rabszolgaság után 40 viszontagságos évet a pusztában töltöttek. Hogyan érintette ez Istent? A Biblia ezt írja: „Minden gyötrelmükben gyötrelmet élt át” (Ézsaiás 63:9). Isten nem pusztán észrevette, hogy az izraeliták szenvednek, hanem át is érezte a helyzetüket. Ezt mondta: „Jól tudom, milyen fájdalmakat szenvednek el” (2Mózes 3:7). „Aki titeket bánt – mondja Isten –, az a szemem fényét bántja” (Zakariás 2:8). Vagyis ami nekünk fáj, az Istennek is fáj.

Lehet, hogy érdemtelennek érezzük magunkat Isten együttérzésére. Ám a Biblia erről biztosít minket: „[Isten] nagyobb a szívünknél, és mindent tud” (1János 3:19, 20). Jobban ismer minket, mint mi magunkat. Tudja, milyenek a körülményeink, mit érzünk és gondolunk, és együttérez velünk.

Bátran fordulhatunk Istenhez vigaszért, bölcsességért és támogatásért, mert ő a segítségére siet a lesújtottaknak

A Biblia erről biztosít

  • „Akkor majd kiáltasz, és Jehova válaszol neked. Segítségért kiáltasz, ő pedig azt mondja: »Itt vagyok!«” (ÉZSAIÁS 58:9).

  • „Mert én jól tudom, hogy mi a szándékom veletek – ez Jehova kijelentése. – Azt akarom, hogy békében legyetek, és ne érjen csapás benneteket. Jövőt és reménységet akarok adni nektek. Szólítani fogtok engem, eljöttök és imádkoztok hozzám, én pedig meghallgatlak benneteket” (JEREMIÁS 29:11, 12).

  • „Gyűjtsd össze bőrtömlődbe könnyeimet! Hát nincsenek azok feljegyezve könyvedben?” (ZSOLTÁROK 56:8).

ISTEN ODAFIGYEL RÁD, MEGÉRT TÉGED, ÉS EGYÜTTÉREZ VELED

Vajon könnyebben elviseljük a nehézségeket, ha tudjuk, hogy Isten együttérez velünk? Nézzük meg, mi történt Máriával.

„Miután kétévi küzdelem után a 18 éves fiam meghalt rákban, mérhetetlen fájdalmamban úgy éreztem, hogy az élet kegyetlen és igazságtalan. Haragudtam Jehovára, amiért nem lépett közbe, és nem gyógyította meg a fiamat.

Hat évvel később elmondtam egy barátnőmnek, hogy úgy érzem, Jehova engem nem szeret. Órákon át ömlött belőlem a szó, de egyszer sem szakított félbe, kedvesen és megértően végighallgatott. Majd az 1János 3:19, 20-ból idézve ezt mondta: »Isten nagyobb a szívünknél, és mindent tud.« Ez megérintett. A barátnőm segített megértenem, hogy Jehova átérzi a bánatunkat.

Ennek ellenére nehezen tudtam megszabadulni a harag érzésétől. Majd egyszer a Zsoltárok 94:19-et olvastam, mely ezt írja: »Amikor eluralkodtak rajtam aggodalmaim, te megvigasztaltál és megnyugtattál engem.« Ez a vers olyan volt, mintha egyenesen nekem írták volna. Nagyon megnyugtató volt, hogy végre beszélni tudtam Jehovával a bánatomról. Biztos voltam benne, hogy meghallgat és megért.”

Milyen vigasztaló, hogy Isten megért minket, és együttérez velünk! De miért kell az embereknek annyit szenvedniük? Ezzel büntet minket Isten a hibáinkért? Véget vet majd egyszer a szenvedésnek? A következő cikkek ezeket a kérdéseket fejtegetik.