Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A BIBLIA KÉPES MEGVÁLTOZTATNI AZ ÉLETÜNKET

Megkeseredett és erőszakos voltam

Megkeseredett és erőszakos voltam
  • SZÜLETÉSI ÉV: 1974

  • SZÜLETÉSI HELY: MEXIKÓ

  • KORÁBBAN: ERŐSZAKOS FIATAL, UTCAI HARCOS

A MÚLTAM:

Ciudad Mantéban születtem, Tamaulipas állam gyönyörű városában, Mexikóban. A lakosai többnyire nagylelkű és kedves emberek, ám a város a szervezett bűnözés miatt sajnos nagyon veszélyes hely volt.

Van egy bátyám, és utánam még két öcsém született. A szüleim katolikusnak kereszteltek, és később a templomi kórus tagja lettem. Szerettem volna megfelelni Istennek, mert rettegtem attól, hogy büntetésül örökké a tüzes pokolban fogok égni.

Ötéves voltam, amikor édesapám elhagyott minket. Ez végtelenül elszomorított; nagy űrt hagyott maga után. Annyira szerettük, ezért képtelen voltam megérteni, miért tette. Édesanyám egyfolytában dolgozott, hogy gondoskodjon rólunk, a négy fiáról.

Kihasználtam, hogy sokszor nincs otthon, és iskola helyett inkább nagyobb gyerekekkel lógtam. Megtanítottak káromkodni, cigizni, lopni és verekedni. Mivel szerettem zsarnokoskodni mások felett, harcművészeteket tanultam, sőt megtanultam bokszolni, birkózni és fegyverekkel bánni. Erőszakos kamasz lett belőlem. Gyakran keveredtem fegyveres összetűzésekbe, és nemegyszer ott maradtam az utcán félholtan, vérbe fagyva. Hányszor, de hányszor okoztam fájdalmat az édesanyámnak, mikor így talált rám, és rohant velem a kórházba.

Tizenhat éves voltam, amikor eljött hozzánk Jorge, egy gyerekkori barátom. Elmondta, hogy Jehova Tanúja lett, és szeretne nekünk valami fontosat mondani. Kinyitotta a Bibliáját, és megmutatta, miben hisz. Én még sosem olvastam a Bibliát, ezért izgatottan hallgattam, mit ír Isten nevéről és a szándékáról. Jorge felajánlotta, hogy tanulmányozza velünk a Bibliát, és mi beleegyeztünk.

HOGYAN SEGÍTETT A BIBLIA MEGVÁLTOZNOM?

Az igazság megnyugvást adott, mert megtudtam, hogy a tüzes pokol nem bibliai tanítás (Zsoltárok 146:4; Prédikátor 9:5). Onnantól kezdve többé nem rettegtem Istentől, inkább úgy tekintettem rá, mint egy szerető atyára, aki a legjobbat akarja a gyermekeinek.

A Biblia tanulmányozása során felismertem, hogy meg kell változnom. Alázatossá kellett válnom, és fel kellett hagynom az erőszakos viselkedéssel. Ebben segítségemre volt az 1Korintusz 15:33-ban található tanács, mely arra figyelmeztet, hogy „rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat”. Felismertem, hogy ha változni szeretnék, meg kell szakítanom a kapcsolatot azokkal, akik rossz hatással vannak rám. Ezért inkább Jehova Tanúi között kerestem barátokat, akik a nézeteltéréseket nem az öklükkel vagy más erőszakos módon oldják meg, hanem bibliai alapelvek segítségével.

A Róma 12:17–19-ben található szentírási részlet szintén nagy hatással volt rám. Ez a rész így szól: „Senkinek se viszonozzátok rosszal a rosszat . . . Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek. Ne álljatok bosszút magatokért. . . mert meg van írva: »Enyém a bosszú; én visszafizetek, ezt mondja Jehova.«” Megértettem, hogy Jehova majd rendezni fog minden igazságtalanságot a neki megfelelő módon és időben. Lassanként leküzdöttem az erőszakos hajlamaimat.

Soha nem fogom elfelejteni, mi történt egy este hazafelé menet. Egy fiatalokból álló banda tagjai, akikkel korábban ellenségek voltunk, rám támadtak. A vezérük hátba ütött, és ezt kiáltotta: „Védd magad!” Azonnal rövid imát mondtam, és arra kértem Jehovát, hogy segítsen elviselni a bántalmazást. Legszívesebben visszavágtam volna, de inkább elfutottam. Másnap találkoztam a bandavezérrel, egyedül volt. Elöntött a bosszúvágy, de magamban újra Jehovához könyörögtem, hogy segítsen uralkodni az érzéseimen. Meglepetésemre a bandavezér ezt mondta: „Ne haragudj a tegnap este történtekért. Az az igazság, hogy szeretnék rád hasonlítani. Tanulmányozni akarom a Bibliát.” Olyan boldog voltam, hogy uralkodni tudtam magamon! Ennek köszönhetően ő is elkezdte tanulmányozni a Bibliát.

Sajnos az idő tájt a családom abbahagyta a Biblia tanulmányozását. De én eltökéltem, hogy folytatom, és nem hagyom, hogy bármi vagy bárki megakadályozzon ebben. Tudtam, hogy ha rendszeresen együtt vagyok Isten népével, begyógyulnak az érzelmi sebeim, és Jehova majd szerető családot ad nekem. Előrehaladtam, és 1991-ben megkeresztelkedtem Jehova Tanújának.

HOGYAN LETT JOBB AZ ÉLETEM?

Korábban megkeseredett, zsarnokoskodó és erőszakos voltam. De Isten Szava teljesen átformált. Ma már örömmel beszélek a Biblia békés üzenetéről bárkinek, akit érdekel. Boldog vagyok, hogy 23 éve az időm nagy részét ezzel tölthetem.

Egy ideig önkéntesként szolgáltam Jehova Tanúi mexikói fiókhivatalában. Itt ismertem meg Claudiát, egy lelkes, fiatal keresztény nőt, és 1999-ben összeházasodtunk. Nagyon hálás vagyok Jehovának azért, hogy ilyen hűséges társat kaptam tőle.

Claudiával egy mexikói jelnyelvű gyülekezetben szolgáltunk, és segítettünk a siket embereknek megismerni Jehovát. Később Belize-be költöztünk, hogy az ország lakóinak a Biblia üzenetéről beszéljünk. Noha itt jóval egyszerűbben élünk, mindenünk megvan ahhoz, hogy boldogok legyünk. Semmivel sem cserélnénk fel ezt az életet.

Idővel az édesanyám újra elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és megkeresztelkedett. A bátyám és a felesége, valamint a gyermekeik ma már Jehova Tanúi. Néhány korábbi barátom, akiknek beszéltem Isten királyságáról, szintén Jehovát szolgálja.

Sajnos némelyik családtagom meghalt, mert nem változtatott az erőszakos természetén. Valószínűleg nekem is hasonló végem lett volna, ha nem változtatok az életemen. Hálás vagyok Jehovának azért, hogy közel kerülhettem hozzá és a Tanúihoz, akik türelmesen és kedvesen megtanítottak arra, hogy hogyan alkalmazzam a Biblia tanácsait.