Ugrás a tartalomra

FIATALOK KÉRDEZIK

Hogyan tudnék lefogyni?

Hogyan tudnék lefogyni?

 Tényleg fogynod kell?

 A tizenévesek gyakran mondják, hogy szeretnének lefogyni.

  •   De sokukat inkább a kinézetük érdekli, mintsem az egészségük. Hogy leadjanak pár kilót, gyors megoldásokat vetnek be. Például kihagynak étkezéseket, vagy fogyókúrás tablettákat szednek. Ezek a módszerek általában eredménytelenek, és gyakran még veszélyesek is.

     „Néhány lány kiéhezteti magát, hogy gyorsan lefogyjon. De ez általában rosszul sül el, és egy csomó időbe telik, míg a szervezetük helyrejön” (Hailey).

  •   Sok fiatalnak igazából nem is kellene aggódnia a súlya miatt. Lehet, hogy teljesen normális a súlyuk, mégis kövérnek érzik magukat, mert a velük egykorúakhoz vagy a médiában látható vékony modellekhez hasonlítják magukat.

     „13 évesen folyton a barátaimhoz hasonlítottam magam. Azt gondoltam, hogy ha olyan lennék, mint ők, vagyis én is csontsovány lennék, akkor jobban elfogadnának” (Paola).

 Viszont az is igaz, hogy sok fiatalnak tényleg le kellene adnia pár kilót. Az Egészségügyi Világszervezet a következőket állapította meg:

  •   Világszerte mintegy 340 millió 5 és 19 év közötti fiatal túlsúlyos.

  •   1975-ben az 5 és 19 év közötti korosztálynak mindössze a 4 százaléka volt túlsúlyos, 2016-ban viszont már a 18 százalékuk.

  •   A legtöbb országban sokkal több az elhízott ember, mint a sovány.

  •   Még a szegényebb országokban is egyre több a túlsúlyos ember, sőt sok családban egyszerre jelent problémát a túlsúly és az alultápláltság.

 Melyik módszer válik be a leginkább?

 Te melyiket választanád?

  1.   Bizonyos étkezések kihagyása.

  2.   Rendszeres testmozgás és kiegyensúlyozott étrend.

  3.   Fogyókúrás tabletták.

 A helyes válasz: 2. módszer: Rendszeres testmozgás és kiegyensúlyozott étrend.

 Ha kihagysz bizonyos étkezéseket, vagy teljesen mellőzöl egy-egy táplálékcsoportot, lehet, hogy gyorsan leadsz pár kilót. De ezek a módszerek nem biztos, hogy jót tesznek az egészségednek, és ha visszatérsz a megszokott étkezési szokásaidhoz, valószínűleg gyorsan visszaszeded a leadott kilókat.

 Legyen inkább az a célod, hogy egészségesebben élj. Ez a kulcsa annak, hogy fitt és energikus legyél. „A legbiztonságosabb, legegészségesebb és legmaradandóbb eredményt akkor érhetjük el, ha olyan változtatásokat teszünk az életmódunkban, melyekhez egész életünkben tudunk ragaszkodni” – írja a könyvében dr. Michael Bradley. a Mi tehát a lényeg? Ha fogynod kell, ne abban gondolkodj, hogy mit ehetsz, és mit nem. A sikerhez életmódváltásra van szükség.

 Hogyan fogj hozzá?

 A Biblia arra int, hogy ne viselkedjünk szélsőségesen, és ez az étkezési szokásainkra is vonatkozik (1Timóteusz 3:11). Külön figyelmeztet, hogy kerüljük a falánkságot (Példabeszédek 23:20; Lukács 21:34). Mindezt észben tartva próbáld ki a következő javaslatokat, melyek segítenek átállni egy egészségesebb életmódra.

  •   Nézz utána, hogyan táplálkozhatsz egészségesen!

     Persze nem kell megszállottnak lenned, de ha kicsit utánajársz a témának, sokat megtudhatsz arról, hogyan táplálkozhatsz kiegyensúlyozottan. A megfelelő táplálkozás az egyik legjobb módja annak, hogy ne legyenek súlyproblémáid.

  •   Mozogj rendszeresen!

     Gondold végig, hogyan csempészhetsz bele egy kis mozgást a hétköznapjaidba. Például ne a liftet használd, hanem lépcsőzz. Vagy fél óra videójátékozás helyett menj el egy tempós gyaloglásra.

  •   Az egészségtelen ételeket cseréld egészségesebbre!

     Egy fiatal lány, Sophia ezt mondja: „Figyelek rá, hogy mindig legyen nálam valamilyen egészséges harapnivaló, például gyümölcs vagy zöldség. Így nem esek abba a hibába, hogy egészségtelen dolgokat egyek.”

  •   Egyél lassabban!

     Sokan annyira gyorsan esznek, hogy nem veszik észre, hogy már tele vannak. Egyél lassabban! Várj egy kicsit, mielőtt repetáznál. Lehet, hogy nem is vagy olyan éhes, mint gondolod.

  •   Figyelj oda, mennyi kalóriát viszel be!

     Mielőtt megennél valamit, nézd meg, mennyi kalória van benne. A cukros üdítők, gyorsételek és desszertek valóságos kalóriabombák, és gyorsan felszaladnak tőlük a kilók.

  •   Legyél kiegyensúlyozott!

     A 16 éves Sara ezt mondja: „Egy időben nagyon túlzásba vittem a kalóriaszámlálást. Ha ránéztem egy tányér ételre, csak az járt a fejemben, hogy hány kalória van benne.” Szóval ne legyél megszállott! Időnként megengedhetsz magadnak egy kis kényeztetést.

 Tipp: Az orvosod is segíthet az életmódváltásban. Mivel ismeri a kórtörténetedet, jó tanácsokat adhat, melyek segíthetnek, hogy egészségesebb legyél, és elérd a megfelelő testsúlyt.

a Idézet a When Things Get Crazy With Your Teen című könyvből.